Idén a Mátrában volt az erdei iskola május 30. és június 3. között. Parádfürdőn táboroztunk, és onnan jártuk be hazánk egyik legszebb tájegységének nevezetes pontjait. A kirándulásaink keretében jártunk az Ilona-vízesésnél, vizsgáltuk a Tarna-patak élővilágát, feljutotottunk Kékestetőre; bográcsoztunk a szabadban! S a fennmaradó időben a tábori programok minden képzeletünket fölülmúlták! Egész nap pattogott a focilabda, szállt a frizbi; pinpongoztunk, kézműveskedtünk, sőt számháborúztunk, tábori zászlókat készítettünk, kézműves foglalkozásokon vehettünk részt. Esténként sem unatkoztunk: a tábori személyzet karaoke-programmal, csocsóbajnoksággal, filmvetítéssel kedveskedett nekünk. Nagyon gyorsan elérkezett az utolsó este is: ekkor lélegzetelállító bűvészprodukciót láttunk, énekeltünk a tábortűz mellett, s táncoltunk a számunkra szervezett diszkóban, ahol valódi dj állt a lemezjátszó mögött. Tényleg úgy érteztük, hogy egy pillanat alatt repült el az erdei iskola öt napja - az alábbi képekkel számolunk be élményeinkről.
ERDEI ISKOLA PARÁDFÜRDŐ 2011